A gyémánt története

A gyémánt korai története visszanyúlik közel 3000 évre Indiába, ahol valószínűleg a fényvisszaverő képességéért kezdték el értékelni. Talizmánként, illetve dekorációként hordták azokban az időkben.

Később legendák fűződtek a gyémánt gyógyító erejéhez, miszerint sebet és betegséget is meggyógyított az arra vágyóknak. De volt, aki nem kapta meg az áhított gyógyulást.

A Biblia is számon tartja ezt a drágakövet, amit a Mediterrán térségben Krisztus után az első században azonosítottak be, ezért az Ószövetségben nincs említés róla. Először keménysége miatt vésőként használták, s csak az idő múlásával találunk utalást rá, mint drágakőre Manilius Latin versében. Indiában egy Pliny nevű ember készít bővebben feljegyzést ennek a kőnek a tulajdonságairól.

A Középkorban, amint elterjedt a híre és az értéke a drágakőnek, a bányatulajdonosok azzal riogatták az ott dolgozókat, hogy bányában található kövek mérgezőek, ezzel tartva vissza őket attól, hogy lenyeljék és titokban kicsempésszék azokat.

A világon India, Brazília, Dél-Afrika és Ausztrália vannak számon tartva mint jelentős gyémántlelőországok.